Hát nem vagyok egy nagy hoteljáró, mondhatnám kilel tőle a hideg - persze azért ez sem igaz... emlékszem a legszebb az volt, amikor egyszer, tán az Interben (?) volt egy állásinterjúm egy nyugati gyógyszercéggel, még úgy 89-90 körül, és elmentem egy piros vastag, magasnyakú pulóverben, wow, egyből nyert helyzetem volt - gondolhatjátok.
Nohát a mai blogban persze jóval egyszerűbb a felállás: orvos ismerősöm keresett, mondván, hogy lenne 1 kis munka... otthonra... hát találkozzunk előtte, beszéljük meg, legyen mondjuk a Hotel Gellért, presszó, úgyis voltunk már ott, csüt, 6 óra.
Ok, ezt lebeszéltük... készültem, vittem anyagot is, 17.47-kor már ott toporogtam a Gellért Brasserie előtt.. hát még úgysem lehet itt... jó az idő, akár ki is ülhetünk, egy csoffadt kínai, és egy idősebb pár volt kint összesen, néha az unott pincérek letisztították az asztalokat rutinos mozdulatokkal. Nomeg persze a CM-esek... Épp akkor volt az autómentes nap, alig hatásfokkal, viszont sok biciklistával.
Mind ott gyülekeztek a Gellért előtti kútnál... vagy huszan-harmincan lehettek, a többiek meg hajtottak lefelé a Bartókon, mint az állat, de tényleg. 18.00, még sehol senki, ok, egy hölgy mindig késik, várjunk, nézzük milyen az idő, szép a Szabadság-híd, nagy élet van, mindenki mászkál... A Brasserie árai: egy komplett vacsora ára 4900 HUF, de egy finom gombás étel már 1900-ért kapható - nem is rossz, ahogy vesszük.
Dánok jöttek saccom szerint, kisbusszal vagy huszan kicsit hörgenmörgeneztek térképekkel a kezükben, aztán az atlétainges fővezér bevezette őket - no nem a Brasserie-be, hanem simán át a főkapun a szállóba...
A kapu előtt 2x5 autó tud parkolni kétoldalt, ebből az egyiket egy hölgy javította épp, valami a világítással nem stimmelt, néha a libériás fiúk odementek neki segíteni, aztán egyszer csak helyrejött a dolog. Addigra jöttem rá, hogy rossz helyen állok - a presszó ui. a másik oldalon van, node sebaj, akkor még csak 18.15 volt... és sms sem jött, meg semmi.
Magazinmosolyú hölgyek és kövérkés fiatal indián madonnák húztak át a téren (mi lesz velük 20 év múlva, atyaég...?) de amúgy semmi, orvos ismerősöm, a Doktornő még mindig sehol... Hatalmas, méltóságteljes Mercedes taxik tolnak befelé a főkapuhoz... hoznak néhány kihízott vendéget, az egyik annyira kövér, hogy alig fér ki az ajtón... beülnek a presszó kerti részébe, nézelődnek. Átállok én is az eszpresszó elé, 18.22, ismerősöm nem jön - talán nem is fog, de adok még 10 percet, annyi belefér az úri becsületbe.
Benézek közben a presszóba is: finom ódon lepusztulás érezhető, kevés vendég, sok pincérnő, keresett stílusú sütemények, torták, no ebből aki megél - arra befizetek...
Wow, közben kongresszus is volt bévül, orvoskollégák jönnek kifelé, kezükben mappákkal, hajtókájukon az általam roppant nem kedvelt névtáblákkal, lám egy volt neuropatológus professzornő is itt volt, oh még a Lipótról ismertem! Nagy név, dehát már ő is nyugdíjas, lassan ballag a megálló felé...
Közben a Critical Mass bringásai már elhúztak dél felé... kiürült a tér, csak a vendégek mászkálnak a koraesti melegben. 18.35-kor elunom a várakozást, a Doktornőt azért nem hívom fel, mert nincs egységem - node nem is én akartam vele találkozni... hanem ő.
Na irány hazafelé, Újpest-hátsó még messze van innnen. Bye Gellért szálló, egy élmény volt Veled...
